Bejelentkezés \ Regisztráció
Időpontfoglalás

#MINDENTBELE

#MINDENTBELE

Elvileg idén érkezik az első valódi robot főszereplős film



Ericát, a robotot 5 éve mutatta be Hiroshi Ishiguro, az Oszakai Egyetem Intelligens Robot Laboratóriumának igazgatója, aki Kohegi Ogasawa mérnöktársával együtt alkotta meg a „gépembert”. Nem egy kézi vezérlésű robotról van szó, hanem egy valódi, mesterséges intelligenciával felvértezett autonóm androidról, aki úgy néz ki és úgy beszél, mint egy fiatal nő. Karrierje odáig ért, hogy most már filmet forgatnak vele, amit, ha minden jól megy, idén be is mutatnak.
 
Robotokat már sok filmben láttunk, sőt főszerepekben is, de olyan még nem volt, hogy egy valódi, mesterséges intelligenciájú robotnak adták volna a kiemelt szerepet. Erica egy önállóan cselekvő gép, aki egyébként egy japán kutatóintézet recepciósaként dolgozik, és akire felfigyelt a sokat látott Hollywood is. A vele készülő, nemes egyszerűséggel b címet viselő film költségvetése 70 millió dollár, azaz kb. 22 milliárd forint. A Capital Media finanszírozza, akik pár éve már bezsebeltek egy Oscar-jelölést Loving Vincent c. animációjukkal. A sztori természetesen sci-fi: egy titkos, emberi DNS-ek tökéletesítése érdekében végzett kísérletről szól, amely eldurvul, a vezető tudós pedig megsajnálja Ericát, és a segítségére siet, hogy megszökhessen a laboratóriumból.
 
Erica egyébként szerepelt már: hírolvasó volt az egyik japán tévécsatornánál, de a b projekt kedvéért különórákat is kapott, hogy testbeszéde és mozdulatai, kifejezései több érzelmet tükrözzenek. Beszéde már egyébként is fejlett, egyik különlegessége, hogy tényleg valódi beszélgetésbe elegyedik: munkahelyén jelenleg akár 10 percig is társalog emberekkel, és 150 témában jártas. Sok emberrel ellentétben, neki egyáltalán nem okoz problémát, ha idegenekkel kell szóba elegyedni! Érdekes az is, hogy Erica a beléépített arcfelismerőnek köszönhetően az embereket felismeri, de még a szemével is tud követni. A filmben állítólag (és minden valószínűség szerint) élő szereplők is lesznek, de az alkotók még nem hozták nyilvánosságra, hogy kik. Azt gondoljuk, hogy az amerikai színésznagyságok többsége biztosan örömmel venne részt egy ilyen egyedi mozifilmben!
 
A német Goethe Intézet honlapján olvashatsz angolul egy nagyon érdekes interjút Erica alkotójával, Hiroshi Ishiguroval, amelynek igen megragadó az a gondolata, miszerint eddig a film inspirálta a tudományt, most viszont egy technológia ihlette meg a filmkészítőket, azaz a tudomány és a fikció napjainkban egyre inkább közeledik egymáshoz.

 
Fotó: theguardian.com