Dumbledore titkai – mini kritika
Korábban is írtam már, hogy imádom a Harry Pottert. Iskolás korom, fiatalságom, napjaim (igen, ma is olvasom az egyik könyvet...), A Legendás állatok és megfigyelésük kimaradt, de nem is zavar, nem akartam pótolni. Az új filmre viszont rákattantam: Legendás állatok: Dumbledore titkai – hát mondom ez kell nekem. Imádom Dumbledore karakterét, J.K. Rolling írásait, úgyhogy jó lesz. Nézzük meg!
Húsvét vasárnap kapta a megtiszteltetést, hogy kicsit kiszakadva a sonka és tojás bűvöletéből, gyomrunkat meglepve eszünk egy kis popcornt is.
Beültünk a filmre (ismét az ETELE Premium szolgáltatását választottuk, hiszen ugyanannyira jössz ki, mint mozijegy+popcorn/nachos+üditő kombóra csak itt korlátlanul ehetsz és még pizza is van a film előtt) felszerelkezve popcornnal, nachossal, üdítővel, ahogy kell. Beállítottuk a széket a legkényelmesebb dőlésszögbe, láb fel, mehet!
INNEN SPOILER VESZÉLY!
Elkezdődött a film és körülbelül az 5. percnél ért az első meglepetés: Dumbledore és Grindelwald szerelmet ápolt. Hát mondom jó, vannak meglepik, nézzük. És pont itt véget is ért a dolog. 142-5 perc szenvedés következett. Azt a fajta unalmat, ami rajtam volt, nagyon rég éreztem. Néhány rész konkrétan fájt. Az egyes legendás állatok tetszettek, aranyosak voltak. Viszont a szereplők, a díszlet, a történet, nekem nagyon nem jött át és sokakon ezt láttam a film végén. Csalódás volt, így maradok az eredeti Harry Potter részeknél, és nem hiszem, hogy több esélyt adok a Legendás állatok „sorozatnak”.